01. Chapter

 Elizabeth 

2015.10.16 (8:24)

Egy hely, ahova eltudnék menekülni, ez lenne minden álmom, viszont ez nem adatik meg. A naplóm maradt, de sajna az nem egy hely, csak egy tárgy, amibe az érzéseimet tudom leírni. Bárcsak lenne egy ember, egy olyas valaki, akiben megbízhatók, akire bármi történjen számíthatók. Bárcsak ez a bizonyos ember az apám lenne, de ő a munkát helyezi előtérbe.
Ha bármi is volt velem az utóbbi időben, csak annyit mondott, hogy menjek az egyik emberéhez, és ment tovább a dolgára, ha azt mondanám, hogy nem fájt, akkor hazudnék. Mélyen legbelül összetörtem, és sírva kuporodtam a sarokba. De a valóságban a szobámba rohantam, és a naplót a kezembe véve, kezdtem el írni a bennem lévő érzéseket, néha-néha egy könnycsepp lefolyt az arcomon, de gyorsan összeszedtem magam. Nem akartam véglegesen összetörni, ahhoz túl makacs vagyok, hogy hagyjam magam. Harcolok magammal akár a idők végezetéig, de az álarcomat nem fogom levenni magamról. 

Jin

A kezemet meglendítve, ütöttem bele az előttem levő férfi arcába, akinek a vére beterítette az öklömet. Nem törődve vele, fogtam meg a pólóját a nyakánál, és közel rántottam az arcomhoz. 

– Arról volt szó, hogy ma hozod azt a kurva pénzt. – mondtam, közben a szabadon levő kezemet ökölbe szorítottam. Ez a segg fej egy hónapja kölcsön kért az apámtól, de cseszte vissza adni, pedig még mondtuk is neki, ha nem látjuk viszont a pénzt, akkor nagy bajok lesznek. Most, hogy letelt az egy hónap, – pedig apám még kedves is volt, mert két hetet szokott adni, de ennek a szarházinak egy héttel tovább hosszabította erre még sincs itt a pénz. Még pofája volt idejönni, és több időt kérni. 

– Tudom, tudom, de nincsen értsétek meg, le vagyok égve, egy kannyi vasam sincs. – mentegetőzött. Én csak nevetni tudtam rajta, volt ennek pénze, csak akkora nagy drogos, hogy inkább szétvereti a képét, mintsem megadja apámnak a tartozást. A kezemet elvettem a pólójáról, és a pincében elhelyezett asztalhoz mentem, ahol a táskámat tartottam. Amit a "poén" kedvéért az öröm táskájának neveztem el, bár csak nekem okoz örömöt, annak nem akin csinálni fogom a kínzást. Nyugodtan mondjátok rólam, hogy pszichopata vagyok, de élvezem, ha előttem szenvednek. Egy fajta kielégülés számomra, viszont egy kiadós dugásnál nem jobb, A táskát kinyitottam és kivettem belőle egy harapó fogott, az arcomra egy ravasz mosoly ült ki. Vissza fordultam a férfihoz, és kimért léptekkel közeledtem felé közben a kezembe levő tárgyat magam előtt tartottam. Az arca rémült volt. 

– Tudod, a hazugságot nem szeretem és még illetlen dolognak is tartom, hogy hazudjon az ember. Miért nem tudsz egyenes és őszinte választ adni, nem olyan nehéz, hogy elmond a drog fontosabb neked az életednél, vagy nem? – fogtam meg az állát hirtelen és erősen szorítottam. 

– Nem hazudok! – szűrte ki nehezen a fogai között. 

– Tudod mit, arra jutottam – mutattam fel a fogott –, hogy minden egyes hazugságodnál, egy fogadat veszted. Kezdjük is az elsővel! - nyitottam ki a száját, majd az első fogat, amit megláttam, arra helyeztem a fogott és megszorítottam, mire egy fájdalmas nyögés hagyta el a férfi száját. Jobb karomat, amivel a fogat húztam ki, megfeszítettem és egy határozott mozdulattal kirántottam a férfi fogát. Aki egy hangos kiáltást hallatott, mikor elengedtem az állkapcsát, majd a fogat magam elé tartva néztem le rá. A szájából folyt a vér, szinte már pataként, és az arcán fájdalom és fáradtság látszott. 

– Na, akkor hol is van apám kicseszett pénze? – kérdeztem ingerülten. Felnézett rám, miután egy adag vért kiköpött a padlóra. – Vagy még húzzak ki pát fogat? 

– Ne! – tiltakozott rögtön. – A házamba lent a pincében a lépcsővel szembe levő falban. - mondta ki egy szuszra, majd a fejét lehajtotta. Az arcomra egy győztes mosoly ült ki.
– Na, látod ennyi lett volna, de te a nehezebb utat választottad. – tettem a kezem az állára, és fel emeltem a fejét. – Na, de én megyek! – dobtam a földre a kezembe levő fogott, és elkezdtem felmenni a lépcsőn. A férfi még utánam kiáltott, de nem érdekelt, csak bezártam az ajtót magam mögött és a konyhába sétáltam, ahol egy poharat magamhoz vettem és töltöttem bele egy kicsi Whiskyt. Mikor már kortyoltam volna bele, apám állított be, és az arcán komolyság volt.
– Mi az? – tettem le a pultra a poharat.
– Mit tudod eddig magántanárod volt, viszont úgy döntöttem, hogy holnaptól rendesen suliba fogsz járni. - ment ki, miután közölte velem. Én meg döbbentem álltam ott, miért kell suliba járnom? Eddig meg is volt nekem tiltva, hogy oda járjak. Valami történt, biztos vagyok benne.